Á-bítan

Menurut Kamus Old English:

.

á-bítan

Add: I. to lacerate with the teeth, mangle, tear to pieces, (a) of animals :-- Seó leó ábít ǽrest hire ládteów primus lacer dente cruento domitor, Bt. 25 ; F. 88, 13. Micel draca ábát ðone þriddan dǽl ðæs folces, Shrn. 88, 23. Ðæt flǽsc ðæt wildro ábiton flesh that is torn of beasts, Ex. 22, 31. Hine wulfas ábiton and frǽton, Bl. H. 193, 7; Gen. 41, 4. Be hundes slite. Gif hund mon tóslíte oþþe ábíte (desubitet aut mordeat), L. Alf. pol. 33; Th. i. 78, 2. Ðæt he mehte Godes þeówas on dón, ðæt hié diór ábite in quo sanctos bestiis objiceret laniandos, Ors. 6, 31; S. 286, 12. (b) of a serpent :-- Hét hió ðá nǽdran dón tó hiere earme (Cleopatra . . . serpentis morsu in sinistro tacta brachio) . . . ðǽre nǽdran gecynd is ðæt ǽlc uht ðæs ðe hió ábítt scel his líf on slǽpe geendian, Ors. 5, 13 ; S. 246, 24-27. II. to eat up, devour :-- Se wulf cymð tó ðám sceápum, sume hé ábítt, sume hé tóstencð, Hml. Th. i. 240, 23. Ábítende (lupus) devorans, Hpt. Gl. 451, 65. III. with gen. = on-bítan, to taste, partake of :-- God lýfde Adame, ðæt hé móste brúcan ealra wæstma, bútan ánes treówes wæstm hé him forbeád, ðæt hé ðæs nǽfre ne ábite, Wlfst. 9, 8. [Þu starest so þu wille abiten al þat þu miht mid clivre smiten, O. and N. 77. O. H. Ger. ar-pízan percutere, occidere.] a-bitan