1 reótan
p. reát. I. to make a noise :-- Reótaþ (wreotaþ, MS.) crepita[n]t, Wrt. Voc. ii. 21, 94. Reát (hreát ?) desteruit (stertuit ?), somniavit, 139, 17. II. to make a noise in grief, to lament, wail :-- Reóteþ meówle, seó ðe hyre bearn gesihþ brondas þeccan, Exon. Th. 330, 5; Vy. 46. Cerge reótaþ fore onsýne éces déman, 52, 20; Cri. 836. Hý (sinners) reótaþ and beofiaþ fore freán forhte, 75, 32; Cri. 1230. III. to weep, shed tears :-- Lyft drysmaþ, roderas reótaþ, Beo. Th. 2756; B. 1376. [O. H. Ger. riuzan; p. róz flere, plangere, stridere : Icel. rjóta to roar, rattle.]