Deófol

According to the Old English Dictionary:

deófol

Add: In sing. both masc. and neut., in pl. neuter (except in northern specimens), pl. nom. deófol, deóflu (-o, -a). I. the devil:--Ðæt lytige dióful (hostis callidus) ðonne hé gesihð . . . Swá déð se dióful (diabolus) . . . Swá ðæt dióful (corruptor) . . . Swá déð ðæt dióful, Past. 415, 10-30. Se dióbul (dióful, ), 227, 5. Þæt deófol cwæð tó þam folce, Bl. H. 243, 2, 4, 9, 14. Ꝥ wæs þæt deófol ꝥ seó þeód hyre for god beeódon, and hí nemdon þone Astaróþ, Shrn. 120, 31. Forlét se deófol (diówl, L., ꝥ deóful, R. diabolus) hine, Mt. 4, 11. Gyf se deóful ádrífð út þone deóful si Satanas Satanan eicit, 12, 26. Hú mæg hé ðe wiðerworda diówul (ðe diówl, L. Satanas) ðone diówul (ðone diówl, L.) fordrífa, Mk. R. 3, 23. Dióbul, Mt. L. 4, 5. Cunnung diábles temtatio diaboli, Mk. p. 1, 16. Satanase ðám ealdan deófle, Nic. 14, 1. Ne maga gié Gode gehéra and dióble (Mamonae), Mt. L. 6, 24. Díwle and englum his, 25, 41. II. a devil, an evil spirit:--Ðá deófol hine swungan, Shrn. 52, 27. Ðæt deófol genam mid him óþre seofon deóflo . . . Þá deófla blǽstan ofer hine, Bl. H. 243, 4-11: Sat. 319. Deófla (diówla, L. R.) ealdor princeps demonum, Mk. 3, 22. Dióbla aldor Belzebub, Lk. p. 7, 5. Ondetung dióla, p. 4, 17. II a. of demoniacal possession:--Se deófol (ꝥ deóful, R., ðe diówl, L.) hyne forlét exiit ab eo daemonium, Mt. 17, 18. Diúbol, p. 16, 4. From díwble is gestyred a daemonio vexatur, 15, 22. Hé ðone diówel (daemonem) fordráf of menn, Lk. p. 4, 16. Dióul, 4, 33. Férdon þá deóflu (diówlas, L.) of manegum, 4, 41. Ðá diówblas, Lk. L. 8, 33. Ðá deófla (þá deoful, R.) bǽdon, Mt. 8, 31. Gyf ic ádrífe út deófla (dióules, L., deóful, R.) . . . Gyf ic áwurpe deóflu (diówles, L., deóful, R.), 12, 27, 28. Diúlas, Lk. p. 7, 4. II b. a devil as object of worship, false god. Cf. deófol-gild:--Alle godas ðióda dióful omnes dii gentium daemonia, Ps. Srt. 95, 5. Hiera deófla sum Proserpinam, Wrt. Voc. ii. 85, 3. Godes ǽ ús forbiét diófulum (deóflum, v. l.) tó offrianne lex Dei sacrificia Satanae prohibet, Past. 369, 3. Þǽr hǽþene men deóflum onguldon, Bl. H. 221, 3. III. applied to a human being. (1) a wicked person:--Eówer án is deófol (diúl, L., diówul, R.), Jn. 6, 70. Diúbul, p. 5, 3. On þám gé deóflu drincan ongunnon, Dan. 750. (2) as a term of abuse or contempt:--Hé cleopode réceleáslíce tó his þeówtlinge: 'Cum, deóful, hider and unscó mé' (veni, diabole, discalcea me), Gr. D. 221, 21. v. ealdor-, hell-deófol. deofol

Related words: l.