定义
定义
1 be-hóf
n. I. behoof, need, use:--ꝥ hé ǽnne scylling hæfde tó his ágenum behófe (nytte, ) ut unum solidum in expensis propriis haberet, Gr. D. 158, 23. Hé sende æfter pallium tó arꝥ. UNCERTAIN behóue (ad opus), Chr. 780; P. 52, 14. ꝥ feoh syllan tó þæs cynges behófe, 1094; P. 229, 23. II. need, want:--Tó behófe ad indigentiam, An. Ox. 27, 34. Cf. Lk. p. 8, 18 where behófe glosses prodigi.
符文铭文
符文铭文
ᛒᛖ-ᚻᚩᚠ